A blog megöli a flémet
Ma végre megvilágosodtam. Régóta foglalkoztatott, hogy egy ideje miért tűntek el a régi, legendás flémek a magyar fantasztikum világából. Jó, néha fellángol itt-ott valami, de azért ezek csak gyenge utórezgések. Eleinte azt hittem, hogy olyasmi történt, mint a hitvitákkal a történelmi egyházak között. Volt egy klasszikus periódus, amikor aztán ment, ami a csövön kifért, síppal, dobbal, karóbahúzással, aztán valahogy lecsendesedtek a dolgok. Valószínűleg rájöttek, hogy úgyse győzik meg a másikat, csak magukat égetik – régen nem volt jó református/katolikus, aki ne használt volna ki minden alkalmat a másiknak való, minimum verbális odacsördítésre, ma meg már simán együtt elmélkedek a kispapokkal a vallás nagy dolgairól, kínosan vigyázva arra, hogy a kényes területeket ne nagyon említsük, akkor is némi humorba ágyazva. Pl. mikor feldedeztem az elsősök között egy “Kálvin” nevű leendő atyát, azt nem tudtam kihagyni. (Persze a mormonokat és jehovákat tudjuk együtt szidni, azért még van itt tűz
)
Szóval eleinte arra gondoltam, hogy a hazai fantasztikumban is ilyesmi történt, mindenki elmondta, amit akart, elküldte a búsba azt, akit kellett, megírta arról, akiről gondolta, hogy tehetségtelen, akiről megírták, az megírta, hogy hülye, aki mondja és ignorállni kell, aztán a többi néma csend. És tényleg, a régi flémes nehézfiúk közül alig aktív már valaki, és aki aktív, az is csak a kisebb halakkal áll le, a nagyobbak kerülik egymást. Szegény vérszagra szomjazó közönség meg kínjában nem is tudom mit csinál.
De ma beugrott, hogy nem. Illetve nem ma ugrott be, csak ma állt össze. Magáncsevejeken, kommenteléseknél többször előkerültek a régi aranyosságok, én se vagyok egy kövület a palettán, de úgy tűnik, ezen a téren pár új arcnál többet láttam, s fárasztó mindig újra és újra megkeresni a linkeket. Ezen segítene egy pofás kis gyűjtemény, ami az önclú kavarás csimborasszója is lehetne némi idoldöntögető felhanggal, szigorúan házi használatra, persze. Falkulás, ZSP-díj n+1 menete érdekes oldalváltásokkal és egyéb, régebbi cuccok, unalmas napokra. Viszont az újabb korszaknál beleütköztem abba, hogy egy flém nem egy link, hanem vagy három, de néha tíz. Mert már nem vagyunk rászorulva arra, hogy néhány (vagy akár egy) oldal fórumán vagy egy levlistán oktassuk ki azokat, akik a gondolatbűn örvényébe kerültek, ma már szinte mindenki elmondhatja a magáét a saját blogján, oldalán (bloggazdaként vagy akár főszerkként), ami egyrészt jó hír is lehetne a flémkedvelő, műértő közönségnek, de igazából rossz. Mert a flém, ahogy eredeti anglus neve is mutatja, olyan, mint a tűz. És mi lesz a tűzzel, ha szanaszét piszkálják, sok kis apró darabra szedik, ha az embernek a fél netet végig kell kattintgatnia, hogy képben legyen a verbális harc összes frontját illetően? Hát ez. Behal az egész. Hány sok szép, ígéretes flém lett apró, füstölő kis pukkanás… Se kenyér, se cirkusz. A blog megöli a flémet.
Akkor mégsem kapjuk meg a beígért linkcsokrot…?
August 19th, 2009 at 8:26 pmja, de. És már a címed is tudom. Coming soon. De az csak a falkulás háttere, az igazi csemegék nálam maradnak.
August 19th, 2009 at 9:05 pmNa majd idővel azokat is kiszedem belőled

)
August 19th, 2009 at 9:19 pmGondolj a “szellemi utódok” képzésére
(apropó: a kommentes email címem igazi, nem úgy, mint egyeseknek
Azért lássuk be: flémből igen ritkán lesz értelmes megegyezés, leginkább csak arra jó, hogy egyik vagy mindkét fél ledobja magát a civilizáltság és értelem álarcát és tomboljon egy kicsit. Ez kívülállók számára roppant szórakoztató lehet, de az olvasókat elriasztja.
August 20th, 2009 at 9:06 amTalán jobb is, hogy egy-két sértődött bejegyzés után elül az egész, mielőtt még nagyobbra nőne a csörgősipka a fejeken.
Persze tisztában vagyok vele, mekkora forgalmat és érdeklődést generálna a tunkolók körében egy SF-Blikk, amely feltárja, amit a nép tudni akar a SF-élet Kiszel Tündéiről és Győzikéiről.
Most nézem, hogy ez a sablon nem is jeleníti meg, milyen cimkét akasztok a bejegyzésre. Mindegy, akkor komolyan beszéltem.
August 20th, 2009 at 9:19 amÉn gondolatkísérletnek vettem
August 20th, 2009 at 9:32 amNihil Judnál tök jól levezette az elszemélyesedés gaz ármányát.
August 21st, 2009 at 7:47 pmSzvsz nagy igazság van benne. A “saját szemétdomb” (vagy “a másik szemétdombja”) effektus működik: mindenki szívesebben “rázza az öklét a saját házából” (by Nihil), mint odamenjen, ahol egy másik (“akit bottal sem piszkálna meg”) fejtette ki a véleményét, vagy egy olyan site-on szóljon hozzá, ahol ellenséges falka, vagy legalábbis érdekes moderálási szokások vannak.
Aki flémet akar(na) az most is találhat(na) magának: de nincs, aki szítsa a tüzet. Mert, aki flémet gerjeszthetne az ellenvéleményével vagy olyan helyre megy, ahol hasonló elveket vallanak (mert támogatást akar, és nem támadást), vagy gyors moderálással, lehurrogással és törléssel rövidre lesz zárva a próbálkozása. A “fizetett provokátorok” és “bértapsolók” ideje meg már lejárt (van egy-két szánalmas próbálkozás, de szerintem azt még az elkövetője is szégyelli). Szvsz a flémek ideje is elmúlt.
Mert mi kellene egy flémhez elsősorban?
Tömegbázis, és késre kifent ellenérdekelt felek.
Már bocsánat: a magyar sf és a “tömegbázis” szavak összeegyeztethetetlenek – és hol vannak ott kiélezett ellenérdekeltek, ahol “uram-bátyám-sógor-koma”, és “ma neked – holnap neked” viszonyok között csordogál az élet?
Amikor lelkesen ráugrottunk a netre (vagy tíz éve), mindenki azt hitte: most már beleszólása van a dolgokba, és megválthatja a világot. Mostanra a “régi gárda” ráébredt, hogy: igen, beleszólása van, de a véleménye senkit nem érdekel – és a világ simán elvan nélkülünk, köszöni szépen.
A régiek kifakultak a netről: kicsit kiábrándultak, kicsit beleuntak, már más dolgok a fontosak az életükben – és nem látom, hogy mögöttünk tömött sorokban ott állnának az ifjú, lelkes, istrángszaggató titánok, hogy vigyék tovább a tüzet (flémet).
Nem, “aktívan” csak 25-30 embert érdekel (még) a honi sf – és van talán 100-150 passzív szemlélődő/olvasó.
Igen, ez a mi “bilink”, amiben kavarjuk-kavarjuk (talán már csak megszokásból, félig odafigyelve), és felcsillan a szemünk, amikor a peremen átcsordul pár csöpp. Mint a kisgyerek, aki kavicsot dob a pocsolyába és elégedetten nézi a hullámokat: de a pocsolya mellett álló 3-4 emberen kívül nem sok mindenkit hoz lázba ez a “világraszóló esemény”.
A magyar filatelistáknál is hasonló dolgok mehetnek – de vajon rajtuk kívül érdekel-e ez bárkit is?
Az, hogy nincs flém (cirkusz a népnek), annak én örülök: próbáljunk meg értelmesen beszélgetni (legalább azzal, akivel lehet) – ellenben, hogy nincs érdeklődő, olvasótábor (és ami van, egyre fogyatkozik) viszont annál jobban elkeserít.
August 23rd, 2009 at 9:21 amAz sf irodalmi réteggel való flémek sohasem voltak különösebben átütő méretűek, a leflémelt alanyok általában egy szuicid lemming szintjét hozták. A nem teljesen hülyék általában gyorsan rájöttek, hogy a megszokott írónagyság-leszáll-a-néphez kommunikáció nem terem sok babért, ezért vagy visszafogtak, vagy nem erőltetik a fórumosdit.
A javíthatatlan marhák egy része privát fórumra/blogra vonult át, ahol a saját moderációs jogkört is bevetheti egy vitában, ide kár pazarolni az energiát. A látogatottabb helyeken már nem rontják a levegőt, a telefonfülkényi lokál rajongótáboruk előtt úgy illegetik magukat, ahogy nekik tetszik, egy flémmel meg csak a látogatottságot növelné az ember.
Egyébként is, a T sf szekértáborok alkalmasint boldogan és öntevékeny módon elanyáznak házon belül, ami gyönyörű látvány és teljesen felesleges közbeszólással megzavarni…
August 24th, 2009 at 7:56 pm[...] A magyar sci-fi maffiáról @ Hackett A véleménynyilvánítás fantasztikus bajnokai @ nagywouk Star Wars Revisited @ Dzséjt Children of Gods – Final Cut @ Dzséjt Csíkos hisztis kiscica avagy a Justitia @ Acélpatkány Hogyan ne legyünk szerelmesek? @ Gyermekirodalom kritika Avatar 15 perc @ Hackett Szefantori félutas @ Sheenard A blog megöli a flémet @ SzS Kreativitás az SF novellaírásban @ SFinsider [...]
October 4th, 2009 at 3:08 pmThank you for sharing!
August 31st, 2010 at 5:24 pm“Hi, I cannot realize the way to add your site in my rss reader. Are you able to Enable me, please”
September 22nd, 2010 at 2:30 am“That¡¯s As well wonderful, when it is available in india wish it can produce a Rocking spot for youngster.! hope that arrive correct.”
September 25th, 2010 at 1:33 am“Excellent facts here. This interesting post created me smile. Maybe when you throw inside a couple of pictures it will make the whole thing a lot more interesting. In any case, in my language, you’ll find not a lot beneficial source such as this.”
September 28th, 2010 at 5:40 amFound your web site by accident for the 2nd time today so I imagined I would take a closer appear. I have just began creating my personal web site and modeling it after what you may have carried out. I desire mine will likely be as effective as yours.
October 2nd, 2010 at 9:55 pmYou really make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be really something which I think I would never understand. It seems too complicated and very broad for me. I am looking forward for your next post.
October 6th, 2010 at 11:36 amI don’t understand this post. I must not be getting something basic here.
October 13th, 2010 at 12:08 amYou really make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be really something which I think I would never understand. It seems too complicated and very broad for me. I am looking forward for your next post.
October 13th, 2010 at 10:05 amYour Website is awesome. Thank you so much for providing plenty of useful information. I will bookmark your blog siteand will be without doubt coming back. Once again, I appreciate all your work and also providing a lot awesome ideas for your readers.
October 16th, 2010 at 5:58 amGreat opinion you place here.
October 16th, 2010 at 3:34 pmIt would be intresting to find something more concerning this post.
Thanks for inform that information.
Mika!
With best regards!
Thanks for taking the time to discuss this, I feel strongly about it and love learning more on this topic. If possible, as you gain expertise, would you mind updating your blog with extra information? It is extremely useful for me.
October 19th, 2010 at 2:43 pmThanks for making the effort to go over this particular, Personally i think strongly about this and adore understanding more about this subject. If at all possible, as you gain knowledge, can you mind updating your blog with more info? It is extremely ideal for me.
June 30th, 2011 at 7:29 pmThe Zune concentrates on being a Portable Media Player. Not a web browser. Not a game machine. Maybe in the future it’ll do even better in those areas, but for now it’s a fantastic way to organize and listen to your music and videos, and is without peer in that regard. The iPod’s strengths are its web browsing and apps. If those sound more compelling, perhaps it is your best choice.
January 5th, 2012 at 9:06 am