TOP 10 írói hiba, amivel fel lehet idegesíteni a szerkesztőt
1. Írsz.
2. Megmutatod a haveroknak és elhiszed, amikor dicsérik.
3. Megszerzed a szerkesztő e-mail címét.
4. Elküldöd neki, amit írtál.
5. Másnap rákérdezel, hogy megkapta-e.
6. Egy hét múlva rákérdezel, hogy megkapta-e.
7. Egy hónap múlva rákérdezel, hogy megkapta-e.
8. Két hónap múlva kinyomtatod az írásod és elküldöd neki postán, mert valami gond lehet az e-mail címmel..
9. Tértivevényesen küldöd.
10. És még ekkor sem esik le, hogy hol rontottad el.
szeptember 16th, 2009 at 9:35 pm
Van, aki kihagyja a a 7-8-9. pontokat és rögtön bejön személyesen.
Halál, halál, halál.
szeptember 17th, 2009 at 8:09 amHanna:
Az se lehet semmi
Sok éve, még az első megjelenésem előtt az első regénykéziratommal egy Alexandrás szerkesztővel “sikerrel” jártam zaklatás ügyben. Mármint felidegesítettem. Pedig rábólintottak a kéziratra, ki akarták adni.
szeptember 17th, 2009 at 8:39 amAztán ígérték a szerződést, hogy küldik egy hét múlva. Nem jött, rákérdeztem. Mondták következő héten postázzák. Nem jött, megint telefonáltam. Ez sokszor ment így, míg végül a szerkesztő elegánsan, a titkárnőjén keresztül üzenet az újabb telefonálásomkor, hogy nehezményezik a zaklatást, ezért elállnak a kiadástól
Noha én csak elhittem, amit mondtak. Úgyhogy szerkesztőknek meg nem árt vigyázni, hogy mit ígérnek, mert mindig van, aki el is hiszi
A 10. pontra a válasz: lásd első pont
Hanna: személyesen??? és mit mond? rácsap az asztalra, hogy: - Na, melyikőtök az a szerkesztő? Hadd nézzelek, aranyhusom! Nem bírod elolvasni, amit küldtem? Pedig magyarul van! Na, álljál neki szépen, addig nem megyek innen sehová! De alaposan olvassad, nehogy kétszer kelljen…
Hackett:
szeptember 17th, 2009 at 9:01 amRaves: Nem, általában csendes emberek, akik csak néznek a nagy szemükkel, reszkető kezükben a begépelt kézirat, és arra játszanak, hogy annyira megszánod őket, hogy egye fene, elolvasod. De persze ez olyan, mint kiskutyát rugdosni, mert közben az ember tudja, hogy hiába olvassa el, akkor is csak azt fogja tudni mondani, hogy ez pocsék. És egy kezemen meg tudom számolni, hányan köszönték meg, hogy egyáltalán vettem a fáradságot és elolvastam a kéziratukat, pedig sokszor kínszenvedés volt.
Teljesen felesleges személyre szabott, építő kritikát írni, ugyanúgy besértődnek, mintha csak annyit válaszoltam volna, hogy “nem, kösz”. És körülbelül ugyanannyira gondolkoznak el azon, hogy talán az írásukban van a hiba.
Igaza van Josh Olsonnak, ő azt mondja, hogy “I will not read your fucking sript” és milyen igaza van.
Mert:
“And you know what? I shouldn’t have bothered. Because for all the hair I pulled out, for all the weight and seriousness I gave his request for a real, professional critique, his response was a terse “Thanks for your opinion.” And, the inevitable fallout–a week later a mutual friend asked me, “What’s this dick move I hear you pulled on Whatsisname?”
So now this guy and his girlfriend think I’m an asshole, and the truth of the matter is, the story really ended the moment he handed me the goddamn synopsis. Because if I’d just said “No” then and there, they’d still think I’m an asshole. Only difference is, I wouldn’t have had to spend all that time trying to communicate thoughtfully and honestly with someone who just wanted a pat on the head, and, more importantly, I wouldn’t have had to read that godawful piece of shit.”
(Csak a végét magyarul, mert most nincs időm: “Mert ha ott és akkor nemet mondtam volna, akkor is seggfejnek gondolnának, csakhogy nem kellett volna annyi időt elcsesznem, hogy figyelmesen és őszintén válaszoljak valakinek, aki csak buksisimit szeretett volna, és legfőképpen, nem kellett volna elolvasnom azt a borzalmas förmedvényt.̶
Teljes cikk itt:
szeptember 17th, 2009 at 9:24 amhttp://blogs.villagevoice.com/runninscared/archives/2009/09/i_will_not_read.php?page=1
Értem. Akkor egy “kezdő” irónak, függetlenül a kézirata színvonalától tulajdonképpen nulla esélye van, hogy egyáltalán elolvassák a művét…
Ilyen viszonyok mellett viszont elég felesleges belterjes vagy beszűkült magyar SF-ről beszélni.
szeptember 17th, 2009 at 9:37 amCreidiki: vedd észre az iróniát
szeptember 17th, 2009 at 9:49 amEz a szar kéziratokról szól. A jobbakkal azért be lehet jutni, erre Botond vagy én is példa vagyunk, pedig akkor kevesebb volt a publikációs lehetőség.
Ráadásul tíz év távlatából már azt mondom, én nem biztos, hogy abban a formában kiadnám, amit akkor kiadtak tőlem. De vlsz Hackett is így van vele.
Creidiki:
Előbb-utóbb elolvassák (bár van, amikor ez egy év múlva következik be), de nagyon nem mindegy, hogy egy zaklatástól felnyomott agyú szerkesztő olvassa el, vagy egy olyan, aki épp talált magának tíz percet a teája meg a briósa mellett, és kényelmesen maga elé húzott egy kéziratot a kupacból.
Jó kéziratot egyébként tovább tart olvasni, később jön rá válasz, a pocsék kéziratokból elég egy oldal is.
Ilyen viszonyok… hát ja, nálunk nem szűr előre az irodalmi ügynök, a kidobandó 90% a szerkesztők idejét rabolja (és azokét az írókét, akik jó kéziratot adtak le, de sajnos van előttük még 90 másik).
szeptember 17th, 2009 at 9:55 amÉrtem én az iróniát, jót is mosolyogtam ezen. Csak utána eszembe jutott, hogy kicsit olyan ez, mint amikor az önéletrajzod küldözgeted ezerfelé… Ha első ránézésre nem szimpatikus, el se olvassák…
szeptember 17th, 2009 at 9:57 amTe meg otthon ülsz meló nélkül…
Még szerencse, hogy létezik POD.
szeptember 17th, 2009 at 9:59 amHanna:Irodalmi ügynök? Ilyen nálunk és volt régen. Ezek szerint már nem létezik ez az intézmény itthon?
szeptember 17th, 2009 at 10:00 amA tízes pont valóban go to 1.
szeptember 17th, 2009 at 10:01 amAz biztos, hogy sokat lendít az ügyön, ha a szerkesztővel valamiféle közelebbi ismeretséget ápol az ember, de legalábbis nem csak egy név a kézirathalomban, hanem van némi előélete - mondjuk netes publikációk (nem novellák, mert ott aztán tényleg átláthatatlan a zaj, hogy némi képzavarral éljek), hanem olyanok, amit a szerkesztők jobban elolvasnak, pl. kritikák vagy interjúk. Na persze ha lehúzód a szerkesztő által gondozott művet, szintén nem vagy előbbre, vagy ha olyannal készítesz interjút, akivel fasírtban vannak.
Írjunk kevesebben, ez a lényeg, és a haza fényre derül.
Creidiki: Van, de külföldieket ajánlanak ki magyar kiadóknak, olyannal még nem találkoztam, aki magyar szerzőket ajánlott volna magyar kiadóknak.
Bár gondolj bele: olyan rohadt keveset kap egy író a regényéért, még fizessen is 10%-ot az ügynöknek belőle?
Szs: Elképzeltem, ahogy éjszaka rátörik az ajtót a monitor előtt görnyedő kamaszírókra az írásellenőrök és az arcukba világítanak. Reggel pedig újabb összevert írókat szednek össze a rakparton a mentősök.
szeptember 17th, 2009 at 10:14 am“Sci-fit írt? Hajajj… veszélyes foglalkozás. Nem megy inkább tűzoltónak?”
De most tényleg, valahogy csökkenteni kellene a zavarjelek intenzitását, nem?
szeptember 17th, 2009 at 10:17 amÉn borzasztóan örülnék az irodalmi ügynökségi rendszernek, amikor is az ügynök olvassa el a kézirathalmot, kimazsolázza az esélyeseket és csak azokat ajánlja ki a kiadónak.
Irodalmi ügynök viszont nem lennék, mert ki akar annyi borzalmat elolvasni azért a hébe-hóba beeső, nyavalyás 10%-ért (sikeres szerződés esetén)?
szeptember 17th, 2009 at 10:24 amMiért, most közvetlenül olvasod és még a leendő 10% se vigasztalhat.
szeptember 17th, 2009 at 10:49 amIrodalmi ügynökök helyett meg a már befutott írók ajánlanak be embereket, nagy százalékban ismerőseiket, szóval valami kvázi-rendszer működik.
Hm, igaz. Mondtam már, hogy halál, halál, halál? (Bár lehet, hogy most a fájdalom x 8 találóbb lenne.)
Én ettől az író általi beajánlástól is ódzkodom, mert dupla annyira kínos elküldeni a havert a kéziratával: nem csak ő, de a beajánló is megsértődik.
És hát… az ajánlás sem jelent mindig garanciát az olvashatóságra. Kaptam én már mellékelt ajánlólevéllel együtt olyan kéziratot, hogy zokognivaló volt (és az álnév se volt semmi, WoW partikban látni ilyeneket, esetleg vámpírklubokban).
Erről jut eszembe, hogy annyira zseniális slush pile anekdotáim vannak, csak hát… nem mesélhetem őket.
szeptember 17th, 2009 at 11:01 amÍr be őket más név alatt.
szeptember 17th, 2009 at 11:03 amJa, és a minap hallottam, hogy - állítólag, de nyilván ez csak aljas rágalom - a régi Galaktikánál volt olyan, hogy rendszeresen összegyűltek a szerkesztők és együtt röhögtek a beküldött a cuccokon.
szeptember 17th, 2009 at 11:05 amHAHA! Az vidám. De hát ezért nem lehet senkit sem hibáztatni. Mindenki jókat röhögött a Megasztár - válogatókon is, pedig nyilván sajnáltuk szegényeket…
szeptember 17th, 2009 at 11:18 amTudom, hogy az angol nyelvterületet nem szabadna belekevernem ebbe, hiszen ott mások a szokások, rengeteg a magazin, és a szerkesztők is nagyon igyekeznek vigyázni a hírnevükre… Mindössze csak példaként hozom föl a következőket, (ami rengeteg kis kiadóra érvényes, magazinok, antológiák esetében is, sőt még az amatőr internetes kiadványoknál is így van, hacsak nem szeretnék égetni magukat/elriasztani a szerzőket̷
A kiadói honlapokon/pályázati kiírásokban a következők szoktak szerepelni:
Egy kis késés lehetséges, de a határidőket nagyjából betartják, és válaszolnak is… Minimum annyit, hogy köszönjük, nem kérjük.
- hogy várnak-e most kéziratokat vagy mikor fognak (határidőkkel),
- milyeneket(témakörök, terjedelem, hogyan legyen megformázva)
- kinek kell küldeni, milyen email vagy postacímre, (kik fogják elbírálni)
- mennyi időn belül válaszolnak (!), (pl. X hónapon belül válaszolunk, addig ne érdeklődj, mert sok nálunk a kézirat, de ha addig nem válaszolunk, akkor mindenképpen érdeklődj, mert akkor elveszett̷
- Tudnak-e fizetni az írásokért, és mennyit. (Ha nem, hány példányt tudnak adni az újságból/antológiából.) Milyen jogokra tartanak igényt.
A szerző ezek ismeretében dönt arról, hogy elküldi-e valahova az írását.
- Előfordul, h ilyen mit nem szeretünk/mit kerülj el listát is mellékelnek, hisz ez mindenkinek megkönnyíti az életét…
Persze tudom, hogy nálunk más a rendszer. Amiket idáig hallottam, az alapján úgy tűnik, hogy nálunk ez nem üzleti/partneri viszonyon alapszik, hanem inkább alá-fölé rendeltségen, de érdemes belegondolni…
szeptember 17th, 2009 at 11:25 amÉn azt szoktam mondani, hogy leginkább feudális rendszerre emlékeztet, ahol a föld = publikáció, a többit be lehet helyettesíteni. EZ is egy működőképes dolog, a nagy balhék abból vannak, ha az ember ezt nem látja be és más szabályok alapján óhajt játszani. Vagy ha nem tetszik neki a feudális rendszerbe való belépési szint.
szeptember 17th, 2009 at 11:32 amJa, hát magunk között mi is nagyokat szoktunk derülni, de egy idő után az ember már csak fájdalmasan sziszeg.
Anekdotákat majd a conon, sör mellett.
szeptember 17th, 2009 at 12:21 pmSz:
“Ja, és a minap hallottam, hogy - állítólag, de nyilván ez csak aljas rágalom - a régi Galaktikánál volt olyan, hogy rendszeresen összegyűltek a szerkesztők és együtt röhögtek a beküldött a cuccokon. ”
Ha jobban belegondolsz, ez azt jelentette, hogy a régi Galaktikánál a szerkesztők legalább elolvasták a beküldött cuccoka
szeptember 17th, 2009 at 1:17 pmLemaradt egy “s” betű, damn.
szeptember 17th, 2009 at 1:18 pmMeg egy “t” is.
szeptember 17th, 2009 at 1:59 pmÉs valóban, ez logikusan következik a dologból. :p
“Ha jobban belegondolsz, ez azt jelentette, hogy a régi Galaktikánál a szerkesztők legalább elolvasták a beküldött cuccokat”
Nem feltétlenül, ebből csak az következik, hogy volt olyan, amit elolvastak.
szeptember 17th, 2009 at 2:53 pm