Rossz a magyar SF? Itt a megoldás!
Bevallom, nekem elég nagy csalódást okozott az a felismerés anno, hogy az énekesek, „sztárok” többsége nem maga írja a dalait, sőt, akad, aki igazából a zenéhez sem ért. Jól elő tudja adni, vagy alkalmas arra, hogy felépítsenek rá egy imidzset, eladják vele a terméket – ez a feladata. A szövegíró meg írja a szövegét, a zeneszerző a zenéjét, a zenészek zenélnek alá, a koreográfusa megkoreografálja, meg a többi stábtag is végzi a munkáját, a sztár meg prezentál és valahogy megpróbálja ép ésszel elviselni a sikert. (Ez ritkán jön össze, de minden munkának vannak kockázatai.) Persze vannak olyanok, akik nagyobb százalékban saját produkcióval állnak elő, de korlátozott ismereteimmel úgy tűnik, ez egyáltalán nem a siker feltétele.
Nos, most vetítsük le mindezt a mostanában temetett-előásott-aranykorúvá minősített SF-re, amivel kapcsolatban talán annyi közmegegyezés összehozható, hogy hasíthatna jobban is. De ezt most nem részletezném, tényeket nem kell kifejteni.
De mindezt nem nézhetjük tehetetlenül, ezért máris felvázolnék egy megoldási modellt.
Vannak ugyebár a többé-kevésbé felépített lokális sztár-írók, a Nagy Nevek, akiket szintén nem részleteznék. Olyanok, akikbe már egy vagy több kiadó tolt már némi anyagot, meg megtanulták az önpromóció csínját-bínját, kiépült kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, jegyzik őket itt-ott, odafigyelnek rájuk. Már túl vannak azon a fázison, ami az „új névtől az első három cím bukás” kiadói szójárással leírható. Ők a brendek. (Igen, és ha egy brendet aktiválnak, az a Brand On̷ 
Nekik kellene az elért pozícióból hasítaniuk, folyamatosan villantaniuk, de a bejegyzés felütéséből logikusan az következik, hogy valamiért nem hasítanak annyira, mint illene. Vagy hasítanak, de olyan ritkán potyogtatnak, hogy az olvasók két regény/novella között nem győznek kivárni, sőt, még el is felejtik őket. Sőt, olyan elvetemült is akad, aki novellát nem is potyogtat. Mások meg sűrűbben termelnek, de a mennyiség nem fordul át minőséggé – üresen moralizálnak, hatvanas évekbe illő cuccokkal jönnek, átmennek szappanoperába, beragad a „fájdalom” szó a billentyűzetükön, és hasonlók. Nincs ebben semmi elítélendő, csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit.
Tehát vannak a befuttatott szerzők, akiknek a hírneve és egyebe már megvan, a könnyűzenei példát átvetítve ők lennének a sztárok, az előadók. Ez az ő dolguk, hogy sztárkodjanak, előadjanak. Jó kiállású, kellemes orgánumú, meggyőző személyiségek, véleményük lehengerlő és ellentmondhatatlan, jól mutatnak a tévében, magazinokban (még akkor is, ha a nyomda épp festékhiánnyal küzd), szépen csillognak a díjaik, meg hasonlók. Kell a körítés, a mai kifordult világban egy szürke íróember maga a kisbetűs senki – jelen kell lenni másik síkokon is. Akinek ez már sikerült, az koncentráljon erre. Madonna se szolfézsórákon koptatja magát, jól is néznénk ki.
És itt jön a megoldás: itthon az írók száma milliós nagyságrendű, de még SF téren is ezres tömegről beszélhetünk. Több ezresről. Jó, az is tény, hogy akárminek a 99%-a emésztési végtermék, de a nagy számok törvénye alapján akkor is van pár tucatnyi olyan írónk, aki képes letenni olyan szintű műveket az asztalra, amit a brend-szerzők produkálnak átlagos napjaikon. Itt már generálódik a probléma: befutott szerzők küzdenek azért, hogy ne merüljenek alá, ezen küzdelemnek csak egy kisebbik része zajlik a billentyűzet fölött ülve, ergó kreatív és egyéb energiáik része nem az írásra megy el és ez sokukon meg is látszik. Egyedül az menti meg őket, hogy mindig van annyi ember, aki egy ismert név írását egész más szemmel nézi, mint egy senkiét és – dicséretes módon – a jót keresi benne. Megvan ugye az a film, ahol egy szökésben lévő botcsinálta bűnöző egy katasztrófa sújtotta kórházba keveredik, beöltözik főorvosnak, és mivel mindenki hallgat rá, megmenti a helyzetet, beleértve némi műtögetést is. Vagy Brian, aki nem tud olyat mondani, hogy ne rajongják körül érte. Bizonyos határig a rendszer önfenntartó – ami aggasztó, az az, hogy egyre többször feszegetik ezt a határt. Márpedig kár lenne veszni hagyni a nehéz munkával felépített brendeket, és az is kiábrándító, amikor a tényleg tehetséges feltörekvők nem tudnak érvényesülni ilyen-olyan okok, hiányosságok és akármik miatt. Nekik meg a sete-suta helyezkedésre megy el sok energiájuk, vagy belecsömörlenek az egészbe és hagyják a fenébe. Vagy nekiállnak vagdalkozni, falkulni, zombulni, gettulni, savanyú a szőlülni. Ahelyett, hogy összekapcsolnánk a rendszer különálló részeit és mindeki – tényleg mindenki – jobban járna.
Vagyis semmi más nem kellene, csak a brend-írók alá tolni pár szövegíró tehetséget, és meglódulna a szekér.
-
Az olvasók jó írásokat kapnának, amit még jobbnak éreznének, mert jól befuttatott név csillog a borítón és a sztáríró iránti pozitív viszonyulása külön dobnak a szövegen.
-
A sztárírók fájdalmas botlásai miatt kiábrándultak visszatérhetnének a SF rajongók nagy családjába, ha szembesülnének azzal, hogy na, mégis csak tud…
-
A sztáríróknak lenne idejük csiszolgatni a műveiket, akár évekig is, nem kellene elkapkodva termelniük. Sőt, akár fel is hagyhatnak ezzel a tevékenységgel és koncentrálhatnak a többire – promóció, kapcsolatépítés, lobbi, díjszerzés, találkozók, tévé, rádió.
-
A feltörekvő tehetségek megjelenhetnének, százalékot kapnának, esetleg titulust, ami később jó ajánlólevél. A piac nyilván x számú brendet tud csak eltartani, amikor valamelyik már visszavonulna, kedvenc szövegírója a helyébe lép (a megfelelő promócióval, persze), és máris készen kap egy rajongótábort. X.Y, a Zsoldos Péter-díjas „Anyámyúkja” szerzője (vajon hányan keresnek rá, hogy az adott regény kinek a neve alatt jelent meg? - sőt, nem is kell ebből titkot csinálni, aki akarja, ma is utána tud nézni, hogy melyik dalt ki írta, ha ott nem botrány, akkor itt sem szabad annak lennie.)
Az egyetlen réteg, aki szívna ebben a modellben, az a szerkesztők maroknyi hada lenne, mert itt aztán keményen szelektálni kellene. Kutatni a tehetségeket, azokat gyúrni, kissé a stílusokon is igazítani („figyu, te kicsit vedd lászlózolisabbra a figurát, neked meg inkább a sheenardos lazább MU feküdne”). Cserébe a kevesebbet kapnának a „sztáríró-de-béna-kéziratot-adott-le” játékból, ami egyik félnek se kellemes. Főleg akkor nem, ha visszaadják háromszor átírni és még azután is…
Sőt, lehetne teljesen nyíltan is csinálni: nem tematikus pályázatot hirdetnek, hanem írósat. Rögtön az elején egy „Harrison Fawcett szövegírója kerestetik” megmozdulással kellene kezdeni, mert elképesztő felelőtlenség, hogy egy ilyen jól felftutattott sztárnév írója nem produkál évi két-három regényt. És igen, végre nem lenne szitok az, ha azt mondanák valakire, hogy X. íróra hajaz az írásaiban. Sőt, ez maga lenne a sárga irigység.
Mekkora fless lenne már az, ha olyan névjegyet lehetne villantani, hogy „Kiss Géza, a hatszoros Zsoldos Péter-, kétszeres Eurocon- és egyszeres Kossuth-díjas X.Y. Szövegírója.”
A jövő elkezdődött, most már nem lehet kifogás. A tettek mezejére kell lépni.
Dehogy rossz. Jó. Brandon hacett isten gépei.
szeptember 20th, 2009 at 8:48 pmSanyi, azért a manapság népszerű és keresett sf-írók (lehet, hogy te konkrétan nem gondolsz senkire, de azért én hadd gondoljak a László-Markovics-Szélesi-Antal négyesre mint új GFK-s nemzedékre) szerintem nem az egyik napról a másikra kerültek ebbe a helyzetbe. Amennyire én tudom, elég hosszú évekig írogattak és próbálkoztak. Időközben nyilván alakultak az ismeretségi köreik is, fokozatosan lezajlott a tűzhöz közel történő kerülés, nyilván bejátszott a szerencse is, meg a jó időben jó helyen levés, satöbbi. Most elárulom neked (nincsenek írói ambícióim, ezért csak a fordításra tudok hivatkozni), hogy én tizenakárhány éve nem azért költöztem fel vidékről lakni és dolgozni, mert az volt az álmom, hogy gettós cigánygyerekeket fegyelmezhessek, és hagymaillatú urakat szagolgassak a BKV járatain, hanem azért, hogy mint fordító közel legyek a „tűzhöz”, magam sem tudtam akkor pontosan, hogy milyen tűz az, pláne azt nem, hogy hol ég és hogyan lehet közel kerülni hozzá, csak homályos elképzeléseim voltak, hogy ha valami van, akkor ugornom kell. És ezt Miskolcról nem tudom megtenni (akkor még nem volt mobil meg e-mail). Ez a fajta helyezkedés és a körülmények szerencsés 2005-ös egybeesése vezetett odáig, hogy amikor az az úság, aminek én világ életemben fordítani akartam, s ami fordítói pályám elején már nem is létezett (!), az újrainduláskor tudta azt, hogy nekem szólni lehet, hogy van ez és ez a meló, gyere. Gyakorlatilag megharcoltam érte. Ahogy ebben, úgy az általam előbb említett írók pályájának alakulásában sem vélek semmi erkölcstelenséget felfedezni. Ugyanúgy végigjárták a szamárlétrát a küldözgetéssel és az első megjelenésekért folyó küzdelmeikkel, mint mittudomén egy beatzenekar, és nem az ismeretlenségből kerültek sztárpozícióba, mint mittudomén az Anti Fitness Club együttes. Legalábbis én így tudom, nekem így rakódtak össze a mozaikdarabkák. Nem tudom, mennyire érzékletes a zenés példám. Van persze sok más író is, aki bizonyított nekem mint olvasónak, ilyen Csupor Béla a Felhőbolygóval, te a Prónnal és még sorolhatnám: hidd el, hogy nagyon szívesen látnám ezeket a neveket minél több könyvön, de basszus, oldjátok már meg valahogy, és ne a másikat basztassátok. Komolyan mondom, Sanyi, lassan már kezdem egy utolsó szar köcsögnek érezni, amiért tetszenek nekem ezek az írók, én kérek elnézést, hát hihetetlenek vagytok.
szeptember 20th, 2009 at 9:36 pm(Jó, a “magamat” meg kimaradt az utolsó mondatból.)
szeptember 20th, 2009 at 9:39 pmJa, régen nem volt internet. Nekem akkor Németh Attila a G-s pályafutása alapján kurva jó volt példaképnek. Amikor először munkát kaptam tőle a Möbiusnál, meg voltam szeppenve és próbáltam viselkedni.
Manapság van internet. Kurva jó, így legalább mindenkinek jól be lehet szólni, Németh Attilát meg lehet baszogatni.
Nagyot változott a világ, és nem a sci-fivel van benne a fő probléma, amint látom.
És még arra leszek nagyon kíváncsi, hogy vajon mennyire basztam ki magammal, hogy itt szóltam hozzá a témához és nem máshol.
szeptember 20th, 2009 at 9:49 pmTényleg kellene már egy olyan blogmotor, ahol látszanak a cimkék…
szeptember 20th, 2009 at 9:54 pmHa most ezzel arra célzol, hogy az egész irónia akart lenni, és fölöslegesen húztam fel magamat, akkor egyetértek; tényleg kellene.
szeptember 20th, 2009 at 10:00 pmMiért, most szerinted komolyan ezt akarom, hogy bértollnokok tolják a Négyes alá az írásokat? (Na jó, mondjuk egy Hackett novellaíró elkéne, szó mi szó̷
szeptember 20th, 2009 at 10:06 pmHackettre kifejezetten haragszom, amiért nem ír novellákat. Ebben mindenképpen egyetértünk. A kifakadásom nem a bértollnokos résznek köszönhető, hanem annak, hogy sokan, Te is, olyan megvetően nyilatkoztok az önpromócióról. A megoldás, bértollnokok-a-brand-alá rész tényleg vicces, csak mire odáig eljutottam a személyeskedés-bozótban, már nem tudtam olyan jól szórakozni rajta. Erről te is tehetsz, meg úgy általában mindenki, aki ezen a hétvégén itt vagy ott vagy amott posztolt / kommentelt ebben a vagy ehhez hasonló témában. Na, nem ugatok tovább, hadd szóljon hozzá most már más is.
szeptember 20th, 2009 at 10:23 pmAkkor hozzászólok én
) vagyok. (De nem ez a lényeg.) Akkor mit mondjon, aki (like you) dolgozik az SF-ben, fordítani, írni, szerkeszteni stb. akar…
szeptember 21st, 2009 at 9:01 amMég szerencse, h előbb olvastam Sanyi “címkés” hozzászólását. Úgy mosolyogtam egyet
De abban K. Péternek igaza van, hogy csinálni kéne. Én most ott vagyok, h elegem van a nyavalygókból (nem feltétlenül rád célzok), akik csak az ujjukat mozdítják, azt is süket posztolásra. Szerencsétek, h az SF olvasók nagy része nem is olvassa ezeket a bejegyzéseket, különben még jobban elmenne a kedvük az egésztől. Én magam választottam azt, h mindenbe beleugassak, de ez az én bajom.
Péter, elmondanám, h bár ma van internet, ma sem olyan könnyű “vidékről” tolni az ipart. Én már azon gondolkodom, h ha befejezem a sulit fölmegyek Pöstre lakni, mert ez nem állapot. Pedig én egy sz@ros porbafingó blogger (egyesek szerint kritikus, mások szerint kontár, nézőpont kérdése, én az utóbbival értek egyet
Ilyen ez a popszakma.
Hirtelen ennyi, mert menni kék az oskolapadba.
Igazából nekem nem is a nyavalygókból van elegem, hanem abból, hogy gyakran (és egyre gyakrabban) úgy érzem, a sf nálunk arról szól, hogy mindenki ír, mindenki kurva jól ír, mindenki elől elállja az utat öt-hat csúnya bácsi, és nem létezik az enbernek megcsillogtatni azt a fenenagy tehetségét, ami van, különben meg a sf zombi, halott, szar meg mittudomén, csak azt tudnám, akkor a tökömért kell erőltetni, hogyha szar is meg még macerás is.
szeptember 21st, 2009 at 9:54 amHm, egyszer írok már egy újabb személyeskedős posztot is. Mármint olyat, ami tényleg személyeskedős. Ez nem az. Az sem az, ha azt mondom, hogy szerintem bizonyos szerzők/orgánumok mostanában nyújtott teljesítménye nem támasztja alá a körülöttük csapott hájpot. És ez bosszant - nem elnyomott wannabe szerzőként innen a harmadvonalból, hanem olvasóként. És úgy igenis jogom van mérgesnek lenni. Pénzt adtam érte és nem kaptam cserébe annyit, amennyit ígértek. És nem értem, hogy miért kell a nagy neveket erőletni mindenáron. Ha rosszat írnak, ők se jelenjenek meg. Én meg ne legyek olyan hülye, hogy így is megveszem - ezentúl nem is fogom, az tutifix, inkább kizavartatom magam háromszor teszkóból, amíg alaposan átolvasom, mit akarnak rám sózni.
szeptember 21st, 2009 at 12:45 pmszs, nincs azzal semmi baj, h eleged van ebből - speciel nekem is elegem van belőle, és ennek több helyütt hangot is adtam (mármint h kikből van elegem).
Kíváncsi vagyok, mi sülne ki belőle…
szeptember 21st, 2009 at 12:51 pmÍrjál személyeskedő bejegyzést
Mi lenne? Semmi. A falka-módszer előnyei, tudod…
szeptember 21st, 2009 at 1:06 pmÉn is mérges vagyok, mert istenien főz a feleségem, mégis annak a kurva Stahl Juditnak a szakácskönyveivel van tele a könyvesbolt.
szeptember 21st, 2009 at 1:42 pmNa, visszajöttem, bocsánat, csak fennforgás volt itthon, nem tudtam befejezni, amit akartam.
szeptember 21st, 2009 at 2:23 pmSándor, ugye azt utólag visszaolvasva te is érzed, hogy ez a “pénzt adtam érte” elég sután hangzik, és ha belegondolsz, nagyjából olyan elcsépelt, mint az “írjál jobbat”? Képzeld, pár éve én is pénzt adtam egy nagy névért, nem értem, miért erőlteti mindenki, bedőltem a hájpnak, úgy kell nekem. Az a könyv címe, hogy A babó. De döbbenten tapasztalom, hogy van, akinek meg éppen tetszik. Tiszta szubjektív ez az irodalom énszerintem!
Sanyi, az irodalomban nincs olyan, hogy mit ígértek. Meg olyan sincs, hogy a vevőnek mindig igaza van. Minden író azt és úgy ír, amit és ahogy akar. Az olvasó szépen, magától, a saját jó vagy rossz tapasztalatai alapján próbáljon meg szelektálni.
Bocs, Csello, de ez nem így van, mondhatni hülyeség. Én igenis kényes vevő vagyok mindenben, legyen az szolgáltatás vagy könyv, és jogom van hangot adni a véleményemnek a kifizetett dologgal kapcsolatban. ÉS itt most nem az irodalom szubjektivitásáról van szó - ha marketingben sztárolnak szerzőket, akkor azok ne írjanak olyat, aminél jobbat találok bármelyik írókörben (beleértve rusnya fogalmazásbeli hiányosságokat is, amik viszont már nem az ízlés birodalmában tartoznak), vagy ha írnak is, akkor a t. szerkesztő ne szerkessze bele a szintén marketingszöveggel nyomott “legjobb” akármikbe, ha meg beleszerkeszti, akkor legyen tudatában annak, hogy a silány minőségre nyomott hangzatos marketingdumák valahol visszacsattannak. Esetleg épp a szegény szerző képébe, akinek egyszerre volt rossz napja és határideje.
És akkor még finom voltam és nőies.
Viszont ha ezzel az “ugye te is érzed” meg hasonló szövegekkel próbálsz velem érvelni, annak tényleg nem lesz sem jó, sem értelmes vége - ezt ugye te is érzed? A másik kedvencem a “Fel sem merül benned?”
szeptember 21st, 2009 at 6:54 pmAkkor ebben a vevő dologban nem értünk egyet. Szerintem nem hülyeség.
De most tényleg ne kezdjünk el kínunkban az érveléstechnikáról vitázni, mert az már csakugyan méltatlan dolog lenne. A te kedvedért átfogalmazom az ominózus mondatot, hogy a funkciója azért megmaradjon, de a formája ne legyen ilyen támadható “érveléstechnikailag”. Tényleg bénán fogalmaztam.
Szóval. Sándor, az én véleményem szerint ez a “pénzt adtam érte” kifejezés elég sután hangzik, és azt hiszem, nagyjából olyan elcsépelt, mint az “írjál jobbat”. Annak azért örülök, hogy a fák megkímélése gondolat nem került bele.
Remélem, így jó lesz. Más se hiányzik nekem, mint hogy egymás torkának ugorjunk ilyen baromság miatt, mint sf. Meg mint a Hogyan kell érvelni internetes fórumokon kérdés. Tényleg átadom a helyet most már másnak, mielőtt betelik a kommentfal, ennyit nem ér az egész.
szeptember 21st, 2009 at 7:10 pmPiacgazdaság van - erőteljesen torzított, főleg a kultúrában, de az. És az SF nem állami pályázatokból él, hanem a vevőkből. A vevők pénzéből. Épp ezért a pénzes dolog minden, csak nem suta. Ha egy ingyen osztogatott akármi csendben megbúvó kölcsönösdicsérő bulijára rontanék be azzal, hogy de béna ez az egész, amit csináltok, akkor tényleg gáz lenne. Itt nem erről van szó. Igenis meg kell követelni a minőséget - ha ez támadás, akkor legyen támadás, ha falkulás, akkor meg falkulás. Engem mint vevőt egy időre elvesztett a műfaj, és nem a pénzügyi válság miatt. Persze kit érdekel, a sas nem fogdos legyeket, és egyéb közhelyek.
szeptember 21st, 2009 at 7:34 pmLehet, hogy én azért vagyok sokkal elnézőbb a könyvekkel kapcsolatban, mert én sohasem hoztam összefüggésbe az olvasást a pénzzel, piaccal, üzlettel, inkább leragadtam kisdobos korom népszerű mondásánál: “A könyv a legjobb barát”. Számomra a pénz csak egy szükséges rossz, a pénzköltés az olvasással járó, manapság egyre fájdalmasabb mellékhatás, de nem tudom egy lapon emlegetni a könyvet például a virslivel vagy a cipővel. Amit visszaviszek, ha rossz, és reklamálok igenis bátran. A könyvvásárlás számomra csak egy játék. Izgalmas is néha. “Hú, vajon tetszeni fog-e!” Többé-kevésbé fel tudom mérni, mit érdemes megvennem és mit nem. Ismerem az a dühítő érzést én is, amikor mégis csalódnom kell. Ilyen volt például tizenhárom éves koromban a “Punk avagy a hajmeresztő hétfő” Christine Nöstlinger tollából, az utóbbi években (szégyellem is magam a balekságomért) az “Afrikai szeretők” Corinne Hoffmanntól. Becsapott a fülszöveg, bevallom. Az előbbi fölött érzett dühömet úgy vezettem le, hogy mindenkinek taknyot rajzoltam az orra alá a könyvben, majd kivágtam az ablakon, a másikat egyszer bevittem az antikváriumba, amikor nem volt pénzem cigire. De valahogy úgy éreztem, az ilyesmi benne van a pakliban. (Érdekes, az irodalommal kapcsolatban ilyen a hozzáállásom, ellenben, ha észrevetted, filmekkel például közel sem vagyok ilyen elnéző.) Ahhoz már öreg vagyok, hogy hozzáállásom idióta mivoltáról meg lehessen engem győzni; ez már így marad…
szeptember 21st, 2009 at 9:21 pmEz is egy megoldás:
szeptember 22nd, 2009 at 8:41 amplünty
“beragad a „fájdalom” szó a billentyűzetükön”
Ezen először jót mosolyogtam, de most olvasom a Tengelyt Wilsontól, és Sohár Anikó mondatkísérletei hatására újra és újra átélem a nyolcszoros fájdalmat. Ennek fele sem tréfa, igenis van ilyen. Komolyan.
szeptember 23rd, 2009 at 9:09 pmNa az meg a másik durva - ott némelyik mondatot csak úgy sikerült értelmeznem, hogy a szavakat visszaraktam angolba, és egyszer csak összeállt egy mondat…
szeptember 23rd, 2009 at 9:35 pmEbből is olyan könyv lesz, mint a “Homokszem csupán”-ból, meg a “100 mini fantasy”-ből. Amikor már leül a buli, elő lehet szedni és körbeadogatva felolvasást tartani belőle.
Az épp aktuális kedvencem:
“A fejében kavarogtak a gondolatok, mind rekedt, mind figyelemért visít.”
Aki nem tudja, tanítja, ugy
szeptember 23rd, 2009 at 11:09 pm+e, fakk.
szeptember 23rd, 2009 at 11:11 pm[…] Becstelen Brigantik film ismertető @ bellamaria Stargate Atlantis 5. évad @ Dzséjt A brit fantasztikum régen és most @ Hackett Star Wars Revisited @ Dzséjt Nekem tetszik a Defying Gravity @ Sheenard Rossz a magyar SF? Itt a megoldás! @SzS Sci-Fi kurzus az ELTÉ-n @ Onsai Sorozatok sorozatban @ Sheenard Új Galaxis 14 @ SFinsider Matyi Dezső, az Alexandra tulajdonosa a kínai hamisítók szintjére süllyedt @ Merras […]
október 4th, 2009 at 4:56 pm